Tanítási filozófiám
Amióta az emberiség létezik, a tanítás, a következő generáció felkészítésének feladata is jelen van. A különböző történelmi korok embere más-más stratégiákat fejlesztett ki és tartott jónak a feladatra. A mai tanároknak viszont azt kell felismerni, hogy ezek közül a modellek közül nem kell kizárólagosan egyet választani. Az eszköz használatát ne feltétlenül a korszak, hanem a tanulási helyzet függvényében történjen. Mindegyik tanításelméletnek megvan a maga helye az osztályteremben, csak tudni kell hatékonyan használni, akár gyerekenként változót alkalmazni.
Angoltanárként szinte biztos, hogy nem tudjuk kikerülni a behaviorista, leginkább száraz tanulási módszert, hiszen a nyelvtant, a kiejtést muszáj gyakorolni. Abban viszont nagy a személyi szabadságunk, hogy ezt mivel gazdagítjuk, színesítjük. Nem kötelező ugyanis egész órán ezt az egy módszert alkalmazni, pl. egy 6 oldalas feladatlapot tölteni. Ha ragaszkodunk a feladatlapos megoldáshoz, azt is tarkíthatjuk ábrákkal, megtörhetjük a monotonitást csoportos munkával, esetleg a feladatok online, QR kódos ellenőrzésével.
Biológiából már valamennyire könnyebb dolga van az embernek, nincsenek nyelvtani szabályok. Sokszor fogok a kognitivista elméletbe beleillő, összehasonlító feladatokat hozni, pl. a mitokondrium és a kloroplasztisz működéséről. Ezt rögtön össze is lehet kapcsolni a konstruktivista elmélettel, olyan feladatokat kitalálni, ami a saját testükön, környezetükön keresztül vezeti rá őket a megoldásokra.
A mai diákoknak azonban, akárhonnan is nézzük, a konnektivista tanuláselmélet tudja talán a legtöbbet nyújtani. Ez ugyanis nem csak lexikális tudást gyakoroltat, hanem a 21. századi életre nevel. Érdekes feladat lehet, ha mindkettő tárgyam integrálni akarom, hogy keressen mindenki egy külföldi, angolul beszélő tanulópartnert, s tanítsanak egymásnak egy olyan növényről, ami csak az ő hazájukban él. Később pedig tartunk egy órát, ahol mindenki bemutathatja, mit tanult. Így gyakoroltuk a kapcsolatteremtést, a csapatmunkát, az önálló tanulást, a prezentációs készségeket s az angol nyelvet is.
A tanári szerep, a tanári értékrend átalakulóban van, átalakulóban is kell, hogy legyen. Ma már úgy gondoljuk, hogy az iskola elsődleges feladata nem csupán a száraz tények átadása, hanem azok mélységi megértése, alkalmazása, más szituációkba való effektív beágyazása. Ma már nem elég, ha egy gyerek, vagy fiatal felnőtt úgy hagyja el az adott intézményt, hogy hatalmas lexikális tudása van. Ettől nem feltétlen lesz valaki sikeres. Attól viszont annál inkább, ha kreatív, kritikusan de mégis nyitottan szemléli a világot, jó problémamegoldó képességekkel rendelkezik és hatékony az információ kezelésében. Ezek közül a képességek közül úgy érzem, nem érdemes sorrendet felállítani, mivel minden gyereknek más készség lesz legnagyobb hasznára. Ami viszont az alapvető társadalmi és online léthez elengedhetetlen, az a kritikai gondolkodás és az információ hatékony kezelése.
Felmerül a kérdés, hogyan lehet ezeket a képességeket osztályozni? Azt mondanám, hogy lehet, de nem kell és szerintem nem is szabad. Sosem fogom elfelejteni, egyik tanárom kirohanását kollégáiról, hogy egy mozgássérült lány jött az iskolánkba, s az első kérdés nem az volt, hogy hogy segítsenek neki, hanem az, hogy hogy fogják osztályozni. Véleményem szerint valahol itt van a magyar iskolarendszer hibája elásva. Értékelhetem én a diákot szövegesen, építő jelleggel, a szülő első kérdése is az lesz, hogy na rendben, szép szép de ez mégis hányas? Ameddig a társadalom és az oktatásügy hozzáállása is ilyen, addig bizony osztályozni kell. Viszont az sem mindegy, hogy ezt milyen módon és korrektséggel teszem. Vallom, hogy az a fair, ha a diákok tudják mire miből és mennyit kell készülni. Nem szeretnék az a típusú pedagógus lenni, aki saját lelki fájdalmai orvoslására irat egy hihetetlenül nehéz témazárót. Én a sikerélményt adni szeretném, nem elvenni. Tantárgyanként és osztályonként eltérő módszereket kell alkalmazni, viszont az mindenhol megoldható, hogy bevonjam a diákokat a tanulási folyamatba. Átbeszéljem velük, hogy mi lesz a dolgozatban, milyen típusú feladatokat fogok használni. Nekik is legyen meg a szabadságuk kérdezni, esetleg módosításokat kérni. Összességében értékelni fairül és következetesen kell. Tervezem pl. biológiából, hogy óránként kiskérdéseket fogok kiadni, azokból lesz a dolgozat. Egy órára viszonylag sok kérdés jut, de így tiszta a forma és a tartalmi elvárás is.
Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy mindezen készségek ápolása nem egyszerű feladat, s hogy az iskolaélet nem lesz mindig tökéletes. Lesznek ötleteink, amik csak a fejünkben voltak jók, lesznek napok, amikor a diákok unni fogják a három órát tervezett szemléltetésed. De tanárként ebből táplálkozni kell, figyelni a jelzéseket, s magunkon is alkalmazni az élethosszig való tanulás filozófiáját. Nem szabad megijedni a gyerekek sokszínűségétől, el kell fogadnunk, hogy mindenki más és más, s nem lesz olyan, akit minden egyformán érdekel, amiben egyformán jó. Ma már nem helytálló az a hozzáállás, hogy a csoportot, mint "osztályt" nézem. Az osztályon belül egyének vannak, s nekem a lehetőségekhez mérten egyénre szabottan kell tanítanom.
